Bruce Springsteen új albuma

Megjelent Bruce Springsteen, a Boss (Főnök) pályafutásának 22. sorlemeze, egy éven belül harmadik albuma, a Magic. A korong azért is figyelmet érdemel, mert hosszú évek óta most dolgozott először együtt kísérőzenekarával, az E Street Banddel.

A vadonatúj stúdiólemez az első szakvélemények szerint igazi rocklemez, hamisítatlan Springsteen-hangzással. Elsőként a rock and roll-os Radio Nowhere című dal jelent meg róla kislemezen, ezt internetről is le lehetett tölteni - 800 ezren éltek a lehetőséggel. Videoklip készült belőle, az európai rádiós listákon a dal máris előkelő helyre került.

Az együttesével 2002-ben kiadott hatalmas sikerű Rising óta Bruce Springsteen nem tétlenkedett. Különösen a tavaly megjelent We Shall Overcome jelentett számára komoly szakmai sikert (Grammy-díjat) és közönségsikert - harmadik helyezést a Billboard 200-as albumlistán. A lemez egyik oldalára CD, a másikra DVD került. A We Shall Overcome-mal hosszú és sikeres turnét teljesített, amelynek dalait lényegében a Live in Dublin című koncertlemez tartalmazza. Természetesen ez is hatalmas siker volt, a listákon előkelő helyezést ért el.

A Magic Brendan O, Brien producer közreműködésével készült - ő volt a Devils and Dust című Springsteen-lemez producere is. John Londau menedzser, aki évek óta dolgozik Bruce Springsteennel, úgy vélekedett, hogy a Magic lendületes, átütő rocklemez, tartalmas mondanivalóval.
A lemez 12 rockos dala közé került néhány, dallamosabb is, s, például a háborúellenes Last to Die, a Long Walk Home és a Devil,s Arcade. A Terry,s Song az utolsó pillanatban került a lemezre, ezt Springsteen a júliusban elhunyt asszisztense, Terry Magovern temetésére írta
Az album fogadtatása jónak mondható, de kérdés még, hogy mit ér el a listákon.

A kiadói lelkendezést mindenesetre csillapítja az Allmusic zenés honlap, amelyet nem lehet Springsteen-ellenességgel vádolni és most mégis csak erős közepesre minősítette a korongot.
Ami a turnét illeti eddig, 38 állomása ismert, szeptember 24-én indul, s lesz európai program is, a koncertsorozat a londoni O2 Arénában fejeződik be december 19-én.

Forrás: MTI