A római év előtte 355 napos volt, s hiába iktattak be időről időre egy szökőhónapot, a naptár már három hónapos eltérésben volt az évszakokhoz képest. Caesar az év napjait 365-ben szabta meg, minden negyedik év 366 napos szökőév lett, s az első év a hibák kiküszöbölése érdekében 445 napig tartott. Az eltérés a csillagászati évtől az akkor elhanyagolhatónak tűnő 11 perc volt, amely azonban az évszázadok során napokra szaporodott fel (egész pontosan 128 évente keletkezett egy "felesleges" nap).
A katolikus egyház által is átvett naptár a XVI. századra egyre több problémát okozott a húsvét kiszámításával kapcsolatban, hiszen a tavaszi napéjegyenlőség nem március 21-re esett. Több sikertelen próbálkozás után 1572-ben XIII. Gergely pápa bizottságot állított fel a naptárreform kidolgozására. A fő szempont az volt, hogy a Julián-naptárat a legkisebb változtatásokkal hozzák összhangba a csillagászati megfigyelésekkel. Az évből elvettek tíz napot és az év átlagos hosszát is csökkentették - azaz minden néggyel osztható év szökőév maradt, de a 100-zal osztható évek közül csak minden 400-zal osztható lett az. A hiba most már csak 3000 évenként egy nap, így legközelebb 4782-ben lesz szükség egy nap kihagyására. A reform kidolgozásakor felmerült az az ötlet is, hogy a tíznapos eltérést a szökőnapok kihagyásával 40 év alatt korrigálják, de végül az egyszeri beavatkozás mellett döntöttek.
XIII. Gergely pápa 1582. február 4-én tette közzé Inter gravissimas kezdetű bulláját a naptár reformjáról (az irat keltezésében még 1581 szerepelt, mert ugyanekkor került át az év kezdete márciusról januárra). A Julián-naptár utolsó napja 1582. október 4., csütörtök volt, másnap már a Gergely-naptár szerint október 15-ét, pénteket írtak (a napok rendje nem változott). A bullát azonnal csak Itália, Spanyolország, Portugália és Lengyelország fogadta el, némi késéssel tért át az új naptár használatára Lengyelország, Franciaország és Németalföld. A Habsburgok osztrák birtokain 1583-ban, Csehországban 1584-ben vezették be, Németországban pedig párhuzamosan volt a XVII. század közepéig használatban a régi és az új rendszer.
A késlekedésnek prózai okai is voltak: a reform tudományos magyarázata csak 1603-ban jelent meg, s a naptár nyomtatott példányai sem jutottak el időben mindenhová. A protestáns országok "pápista ármányt" gyanítottak, Nagy-Britannia (és ezzel együtt amerikai gyarmatai) csak 1752-ben, Svédország 1753-ban, Dánia 1776-ban adta be derekát. Oroszország, illetve már a Szovjetunió 1918. január 31-én tért át a Gergely-naptárra, így került a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója november 7-re. Japán 1873-ban, Kína 1912-ben tért át a Gergely-naptárra, amelyet Európában utolsóként 1923-ban Görögország vezette be.
II. Rudolf Habsburg császár (I. Rudolf néven magyar király) 1582 végén rendelte el a Gergely-naptár használatát birodalmában, a magyar rendek azonban csak az 1588-as országgyűlésen iktatták ezt törvénybe, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy ezt nem a pápa utasítására, hanem a király kérésére teszik; a régi naptár használatát 1599-től büntették.