Új képviselő a parlamentben

Új képviselő kerül az Országgyűlésbe hétfőn, ha a parlament megválasztja a szabad demokrata Kis Zoltán utódját. A Ház Velkey Gáborról szavaz, aki azért váltja fel az SZDSZ frakcióban Kis Zoltánt, mert a politikus egyéb teendői összeférhetetlenek honatyai

A plénum kétnapos ülést tart egyébként. Várhatóan határoznak a Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról.

Megkezdődik a Házban a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosítások általános vitája. A javaslat szerint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai közül azoknak, akik 2007. december 31-én legalább húsz év tényleges szolgálati idővel rendelkeznek, a szolgálati nyugdíj összegét az akkor hatályos szabályok szerint meg kell állapítani.

A parlament folytatja 2006-os zárszámadás általános vitáját, amely a múlt héten kezdődött és amelyben az ellenzék egyértelműen jelezte, hogy nemmel fog voksolni, amikor a javaslat elfogadásáról döntenek. Indokuk között szerepelt, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) még soha nem kritizálta a költségvetési zárszámadás olyan élesen, mint most.
Forrás: FH