Speciális Olimpia Sanghajban

Megkezdte az edzéseket hétfőn Sanghajban a XII. Nyári Speciális Olimpiai Világjátékokra érkezett magyar csapat. Közben a város alpolgármestere közölte, hogy minden előkészületet megtettek és készen állnak a játékok keddi elindítására, amelyre rekordszámú,

164 országból 7300 atléta vesz részt a kedden kezdődő játékokon- közölte Sanghaj alpolgármestere, egyben a szervezőbizottság helyettes elnöke egy hétfői sajtótájékoztatón. Ez a szám rekordnak számít.

Magyarországot 68 sportoló képviseli, akik szombaton érkeztek meg a városba. Olimpikonjaink asztaliteniszben, atlétikában, erőemelésben, görkorcsolyában, dzsúdóban, kerékpározásban, kosárlabdában, labdarúgásban, tollaslabdában, tornában és úszásban bizonyíthatnak. A legtöbben, szám szerint tízen kosárlabdáznak és fociznak majd Sanghajban.

Az olimpia megnyitó ünnepségét a Sanghaj Stadionban tartják majd, ahova a versenyzők a Tigris és Sárkány című film zenéjéért Oscar-díjjal jutalmazott Tan Dun külön ez alakalomra komponált dallamaira vonulnak be.

A Speciális Olimpia Mozgalom az 1960-as években indult az Egyesült Államokban. A mozgalom célja, hogy az értelmi fogyatékos fiatalokat és felnőtteket tömeges sportolási lehetőséghez juttassa, és ezáltal sikerélményt nyújtson nekik, fejlessze őket testileg és lelkileg, - biztosítva azt, hogy társadalmi beilleszkedésüket ezek a sportesemények is elősegítik.
Forrás: FH