Magyarország elnököl

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter vette át a Roma Évtized program elnöki feladatait Baki Hyuseinovtól, a bolgár munkaügyi és szociális miniszterhelyettestől a Roma Integráció Évtized Program nemzetközi irányító bizottságának XI. ülésén hétf

Lamperth Mónika elmondta, hogy a magyar elnökség első lépéseként új résztvevőket hívtak meg a programba, így Bosznia-Hercegovina, Moldávia, Portugália, Spanyolország és Szlovénia bevonásával a tervek szerint tovább bővülhet a már résztvevő kilenc ország köre.

Hozzátette: másik fontos célkitűzés az egységes európai roma integrációs irányelv kialakulása, amelyhez az szükséges, hogy az unió intézményei napirendjükre tűzzék a roma évtized programját.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a programban résztvevő kilenc ország közül, a roma civil szervezetek értékelése szerint 2005 óta az oktatás, foglalkoztatás, lakhatás és egészségügy területein Magyarország lett a legelső a megtett intézkedések alapján.

Lamperth Mónika rámutatott, hogy a romák integrációját a "társadalom közös ügyévé" kell tenni.
A kétnapos budapesti ülésen kilenc ország delegáltjai, a Világbank, a Nyílt Társadalom Intézet és más nemzetközi szervezetek munkatársai, illetve roma civil szervezetek képviselői vesznek részt. A Roma Integráció Évtizede Program kilenc közép- és kelet-európai ország összefogásával jött létre 2005-ben.

Forrás: MTI