Hárommilliós festmény

Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a külföldön rangos életművet teremtett magyar művészek munkáinak aukcionálása az Abigail Galéria vasárnap esti árverésén. Ebből a körből került ki a két legdrágábban eladott mű is.

A. Tóth Sándor Médea című, az 1960-as évekre datált, mitológiai alakot ábrázoló aktja, amelyért 2,8 millió forintot adtak. A másik A. Tóth Sándor mű, a párizsi Szalonon is kiállított, korai, 1929-es Boulogne sur-Seine 1,7 millió forinton talált gazdára. Míg a művész pápai tájképét kikiáltási áron, 750 ezer forintért vették meg.

A franciaországi életművel rendelkező Rozsda Endre élénk-színes kompozícióját 900 ezer forintra értékelte az aukció közönsége. Ha nem is rekord áron, de rendre megvették azoknak az itthon kevéssé ismert, ám külföldön karriert befutott festőknek, szobrászoknak az anyagát, akiknek a nagyvilágban hírük, rangjuk és magas áraik vannak. Magyarországon viszont nincsenek bevezetve, s áraik is jóval elmaradnak a nemzetközi színvonaltól. Ezt tükrözte, hogy kikiáltási áron, vagy azt kissé megemelve keltek el Bíró Ákos, Stein Anna, Joseph Kadar, Nem's Judith, Ney László, azaz Lancelot Ney, Fehér György, Agathe Vaito, azaz Vajtó Ágota, Bertalan Albert, Fiszl Ilona festményei. Bíró Antal akvarellje és olajfestménye éppen 100 ezer forinttal haladta meg 280 és 380 ezer forintos kikiáltási árát.

A hamburgi, New York-i és budapesti illetőségű Kilian Leonard Dax táblaképeiért is többen licitáltak, így 400, illetve 320 ezer forintért vitték el absztrakt műveit. Az ausztrál születésű Kanadában élő Robert Dickerson külföldi aukciók keresett művésze. 480 ezer forintról indított olajképéért háromszoros áron, 1,5 millió forinton koppant a kalapács.

Sikeres volt a galéria próbálkozása a fotóval. Robert Marcel, az André Kertész és Brassai stílushagyományait folytató, világjáró fotóművész mindkét munkáját csaknem a kikiáltási ár duplájáért vitték el, 440 ezer forintról 850, és 280 ezer forintról 480 ezerig emelve.

A magyar klasszikus és kortárs anyag szerény licittel kelt el. Kétszeres kikiáltási árat adtak Pleidl János, Nagy István, Bér Rudolf, Bozsó János, ef Zámbó István, Váli Dezső, Somogyi György munkáiért. Bálint Endre Ami a Népligetből megmaradt című falapja 240 ezer forintról indult és meg sem állt 700 ezer forintig. Csók István akvarellje pedig 120 ezer forintról 420 ezerre tornázta az árát.
Kitartóan licitált egy ismert színész-rendező El Kazovszkij alkotásaiért. Így ő vett meg egy kollázst 600 ezer, és egy vegyes technikájú kompozíciót 400 ezer forintért. Két szignált Kondor Béla rézkarcért is hosszasan folyt a küzdelem, míg a 100-100 ezer forintról indított lapokért 280, illetve 220 ezer forintnál koppant a kalapács.

Forrás: MTI