Csökkent a részvényforgalom

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma szeptemberben - kétszeres árfolyamértéken - 1.359 milliárd forint volt, ami jelentős, 26,8 százalékos csökkenés az előző hónaphoz képest - közölte a BÉT a brókercégek jelentései alapján készült havi statiszti

Az előző hónapokban is csökkent a tőzsde forgalma: augusztusban 5,2 százalékkal, júliusban pedig 7,9 százalékkal. A tavaly szeptemberi 983 milliárd forintos részvénypiaci forgalmát azonban így is 38 százalékkal felülmúlta a BÉT az idén. Az első kilenc hónap forgalma pedig 43,6 százalékkal volt magasabb az idén, mint 2006-ban.
Forrás: MTI