Bajnai: A cinizmus és a hit küzd egymással

Magyarországon ma a cinizmus és a hit küzd egymással - mondta Bajnai Gordon (MSZP) önkormányzati és területfejlesztési miniszter szombaton Kiskunfélegyházán, a város új sportcsarnokának átadásán.

Megjegyezte, hogy néha igazságtalanságok, csalárdságok történnek. "Éppen innen a szomszédból indult ki valami az elmúlt napokban, ami ellen küzdenünk kell" - mondta.

A miniszter szerint, ha belesüllyedünk a cinikus tapasztalatainkba, beletörődünk, hogy úgyse fog sikerülni, akkor nem is fog, pedig a következő hét évben rendelkezésre álló 8 ezer milliárd forint egy jobb ország építésére teremt lehetőséget.

Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy a pénz önmagában semmit nem ér, "ha nincs bennünk hit, hogy jobbá tudunk válni, hogy mi magunk az eddiginél tisztességesebben tudunk viselkedni vagy, aki nem viselkedik így, azt ki tudjuk dobni magunk közül".

Hangsúlyozta, hogy nem elég a vágyakat megfogalmazni, tudni kell konkrét terveket készíteni és vigyázni minden fillérre, "hogy ne lopják el", illetve arra, hogy csak olyan dolog épüljön, amelyet hosszú távon is fenn tudunk tartani.

Ficsór József polgármester (SZDSZ) elmondta: a beruházással a városban lakók régi szándéka valósult meg, a sportcsarnok révén Kiskunfélegyháza gazdagabb lett egy közösségi térrel, amely új lehetőségeket teremt a sport és a kultúra számára.

A közel 5 ezer négyzetméteres sportcsarnok kivitelezését a magyar tulajdonú KÉSZ Kft. végezte PPP konstrukcióban. Az épületet 15 évig a cégcsoport egyik vállalata, a KÉSZ-FM Kft. üzemelteti. A csarnok küzdőtere több mint 1.700 négyzetméteres, a mobil lelátókon összesen ezerötszázan férnek el.

A cég több PPP konstrukcióban megvalósuló beruházásban is részt vesz, megépítették és üzemeltetik a Budapesti Műszaki Főiskola oktatási központját, és hamarosan átadják a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézetet is.

Forrás: MTI