Apja fia az űrben

A következő űrturista Richard Garriott, Owen Garriott amerikai űrhajós fia lesz, és 2008 októberében egy orosz Szojuz űrhajóval indul a Nemzetközi Űrállomásra - jelentette pénteken az orosz Interfax hírügynökség a Space Adventures amerikai cég honlapjára

A közlemény szerint Richard Garriott lehet az első az űrturisták között, aki feladatot is kap az űrállomáson, nevezetesen gazdasági társaságok által megrendelt tudományos kísérleteket hajthat végre.

Az ifjabb Garriott elmondta: célja, hogy az űrállomáson töltött időt a tudománynak és kutatásnak szentelje, mert meggyőződése szerint az emberiségnek feltétlenül új ötletekre és gondolatokra van szüksége ahhoz, hogy válaszolni tudjon a felmerülő tudományos kérdésekre és új technológiákat tudjon feltalálni.

Garriott édesapja, az elektromérnök végzettségű, 1930-ban született Owen Garriott 1965-ben került a NASA-hoz az egyik első tudós-űrhajósként. A Skylab fedélzetén repült először a világűrbe, ahol rekordot felállítva 60 napig tartózkodott. Második alkalommal a Spacelab-1 fedélzetén járt az űrben 1983-ban. Ezt követően különböző magas tisztségeket töltött be a NASA kutató- és tervezőrészlegeiben, majd 1986-ban elhagyta az ügynökséget, s több repülőgépipari illetve űrkutatási cégnél dolgozott tanácsadóként és vezető beosztásokban, része volt többek között a Nemzetközi Űrállomáson működő amerikai laboratórium kidolgozásában.

A Space Adventures cég marketingszolgáltatásokat nyújt az űrturisták Szojuz űrhajókon való utazásának megszervezéséhez, és a nyáron előre megvásárolta a turisták számára a helyeket a jövő ősszel és a 2009 tavaszán induló Szojuz-TMA űrhajókra a Roszkoszmosz orosz űrhajózási hivataltól.
Eddig öt civil turista járt a világűrben, az elsők még 20 millió dollárért, a legutóbbi, Charles Simonyi már 25 millióért, de egy júniusi bejelentés szerint az utak ára 30-40 millió dollárra emelkedett. A Space Adventures már kínál viszont fakultatív programot is: mint honlapjáról kiderül, az űrturisták is kiléphetnek a jövőben a világűrbe, s e program ára külön 15 millió dollár.
Forrás: MTI