Ünneplik a pálinkát

Bár a tavaszi fagy elvitte a szilvatermést, azért maradt annyi az árterek igénytelen gyümölcséből, hogy némi lekvárt és pálinkát főzzenek belőle - tudta meg az MTI a Tarpa Manufaktúra Kft. ügyvezetőjétől. Váradi György, aki egyben a kis létszámú Szatmár-B

A hétvégi, negyedik szatmár-beregi szilvanapok közös rendezvénye Tarpa önkormányzatának, a lovagrendnek és a manufaktúrának. Ennek megfelelően pénteken elsősorban a szakma képviselői gyűlnek össze, hogy neves zsűri előtt megmérkőzzenek a hungaricumnak számító pálinkák versenyén.

A szombat a nagyközönségé, amikor az új pálinkát ünneplik a faluban. Díszes ruhájukban felvonulnak a Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend tagjai, akik az arra érdemesek közül új lovagot avatnak, vesznek fel a testületbe.

"A versenyben három kategóriában hirdetik ki a legjobb pálinkának járó elismerést. Így a szilvából, az almából és az egyéb gyümölcsökből főzött torokköszörülő nedűt díjazzák" - mondta Váradi György.
A szilvanap alkalmat teremt arra, hogy a helyi és környékbeli népi együttesek, csoportok bemutatkozzanak, kínálják a látogatóknak a népművészeti termékeket, a gyerekek ráadásul kézműves foglalkozásokon maguk is megismerkedhetnek az elkészítés módjával.

Nem maradnak el a termékbemutatók sem, ahol a szilváé a főszerep, hiszen nem csak pálinkát főznek a táj jellegzetes, sok helyütt félig vadon termő gyümölcséből, hanem lekvárt főznek, aszalt gyümölcsöt állítanak elő belőle.

"A művelődési ház kertjében szinte mindent megtalál az érdeklődő, de aki a rézüstben éjjel-nappal folyó, fáradtságos pálinkafőzésre kíváncsi, az a Tarpa Manufaktúra Kft. üzemlátogatására is benevezhet" - szól a rendezőként is működő Váradi György invitálása.

Forrás: MTI