Nem lesz adóemelés

Nem lesz jövőre adóemelés, a sávhatárok nem változnak és maga az adó mértéke sem. Az adóegyszerűsítés miatt ugyancsak nem emelkednek az adók - mondta a pénzügyminiszter szerda este a Magyar Televízió Este című műsorában.

Veres János elmondta azt is: Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője nem mondott igazat, amikor arról beszélt a jövő év költségvetés tervezete kapcsán, hogy 2008-ban rosszabbul fognak élni az emberek mint idén.

A pénzügyminiszter a műsorban közölte, hogy a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat sem fogják emelni - ilyen javaslat nem volt korábban, és most sincs, mivel ezen díjak emelése nem indokolt. Hozzátette, hogy aki az emelésről beszélt, csak riogatni akarta az embereket, és rosszat akart a kormánynak.

Arra a kérdésre, hogy ha érvényes lesz a Fidesz népszavazása, és eltörlik a vizitdíjat, tandíjat, honnan fogják pótolni a kieső pénzt, a pénzügyminiszter közölte: a 2008-as év költségvetését ez nem fenyegeti, ezzel kapcsolatos számításokat nem is végeztek.
Forrás: MTI