Jogot hallgat Magyarország szépe

Bodri Krisztinát választották Magyarország szépségkirálynőjének a Miss World Hungary 2007 szerda este Budapesten rendezett döntőjén.

A 21 éves joghallgató képviseli Magyarországot a decemberi világdöntőn Kínában. Udvarhölgyei a 22 éves G. Nagy Lilla, aki ugyancsak jogot tanul, és a 23 éves Freire Szilvia, a budapesti középdöntő kommunikáció szakos első helyezettje.

Az M1 közszolgálati tévécsatornán élőben közvetített döntő nézői is szavazhattak, a közönségdíjat Komenda Mónika 22 éves orosz szakos egyetemi hallgató nyerte el.

A hölgyek először koktélruhában, majd fürdőruhában, végül estélyiben vonultak fel a húszas-harmincas évek Amerikáját idéző díszletek előtt. Az egész gálaest, a versenyzők bemutatói közé iktatott műsorszámok és a ruhák is ezt a korszakot elevenítették fel. A házigazda Novodomszky Éva és Abdaházi Csaba volt, a zsűri legismertebb tagja pedig Bíró Ica egykori modell, életmód-tanácsadó.

Miss World szépségversenyeket 1951 óta rendeznek évente világszerte, idén már több mint 140 országban. Magyarországon 16 éve tartották az első versenyt. A 2007-es megmérettetésen nyolcszáznál is többen indultak. A döntő 21 fős mezőnye a Veszprémben, Debrecenben és Budapesten rendezett augusztusi középdöntők eredménye alapján állt össze. A tavalyi versenyen Tóth Renátát választották Magyarország szépének.

Forrás: MTI