Újabb ismeretlennek vélt sztárfestmény

Korábban ismeretlen Modigliani-festmény került elő egy szerb műgyűjtő kollekciójából.

A Férfiportré című olajfestményt csaknem húsz évig vizsgálták a szakértők. "Most már teljes biztonsággal kijelenthető, hogy a kép igazi Modigliani" - mondta Christian Parisot, a Modigliani Institut Archives Legales igazgatója.

A külföldön élő szerb gyűjtő 17 éve vásárolta a képet. Eredetiségét az olasz képzőművész hagyatékát kezelő intézet párizsi és római szakértői, illetve egy római atomfizikai kutatóintézet munkatársai is vizsgálták.

A 38-szor 46 centiméteres képet 1918 körül festhette Amedeo Modigliani. A művészettörténészek szerint az olajfestéket vízzel hígította, ami jelzi, hogy akkoriban igen szegény volt. A vásznon egy elegáns, jólfésült, gazdag fiatalember látható. "Kiléte még bizonytalan, de reméljük, hogy valaki felismeri, amikor a kép a közönség elé kerül" - mondta a Modigliani Intézet igazgatója.

A festményt a tulajdonos külön kérésére a belgrádi városházán állítják ki először, még idén ősszel.
Amedeo Modigliani (1884-1920) főként Franciaországban dolgozott, a párizsi avantgárd képzőművész iskola kiváló alakja volt. Foglalkozott szobrászattal is, de elsősorban gyengédségről, érzékenységről tanúskodó finom portériről ismert, amelyek fura kontrasztban állnak heves természetével és legendásan vad dorbézolásaival.

Oscar Miestchaninoffról, egy kevéssé ismert orosz származású szobrászról készített arcképét a Chriestie,s aukciós ház 25 millió dolláros (4,5 milliárd forint) kezdő áron bocsátja árverésre novemberben.

Forrás: MTI