A Fidesz szerint Gyurcsánynak tisztáznia kell magát

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek tisztáznia kell, hogy ifjúsági minisztersége idején tudott-e Zuschlag János ügyeiről - jelentette ki Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök

A választópolgárok, a közvélemény és a Fidesz is joggal kérdezheti meg, hogy tudott-e Gyurcsány Ferenc minisztersége idején Zuschlag János ügyeiről, mert ha tudott, akkor ennek komoly következményei lehetnek - mondta Navracsics Tibor.

Az MTI azon kérdésére, hogy mik lehetnek ezek a komoly következmények, Navracsics Tibor azt mondta: ha Gyurcsány Ferenc tudott ezekről az ügyekről, és nem tette meg a szükséges jogi lépéseket, akkor ennek egyértelmű jogi következményei vannak.

A politikus idézett Debreczeni Józsefnek a miniszterelnökről szóló könyvéből, amelyben Szigetváry Viktor, a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium egykori szóvivője arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc minisztersége idején az első héten szembesült az "MSZP úgynevezett ifjúságpolitikai világával, a mutyizunk a pályázatunkkal és az ifjúsági pénzekkel világgal".

Eltartott egy ideig, amíg Gyurcsány Ferenc intézményesíteni tudta azokat az együttműködési formákat, amelynek a keretei között a maga tisztességről alkotott normáinak is megfelelhetett, teljesítménykövetelményt is beépített és közben a saját politikai céljait is megtudta valósítani - idézte Szigetváry Viktort a Fidesz frakcióvezetője.

Navracsics Tibor a könyvből azt is felolvasta, ahogy Gyurcsány Ferenc ifjúsági minisztersége idejéről azt mondta: rendszeresen munkaértekezleteket tartott, és a döntés jogát minden fontos kérdésben fenntartotta magának, nem engedett mást dönteni.

A Fidesz frakcióvezetője ezek alapján választ vár arra, hogy mit jelent az együttműködési formák intézményesítése, és az, hogy ezt Gyurcsány Ferenc saját politikai céljaira használta. Az ellenzéki politikus szerint ellentmondásos, hogy ha Gyurcsány Ferenc nem tudott a Zuschag-ügyről, akkor hogyan állíthatja, hogy mindenben ő döntött.

A fideszes politikus szerint nem az a jelentős kérdés, hogy kedden mikor hallgatták meg a miniszterelnököt az ügyészségen, de ez is jól mutatja, hogy milyen állapotban van a kormányzati kommunikáció. Megjegyezte: kommunikációs "delikátum", hogy azt mondták, nem titokban, csak nem nyilvánosan hallgatták meg a kormányfőt.

Arra a kérdésre, hogy a jogegyenlőség szempontjából hogyan értékeli, hogy nem szokványosan, hanem éjszaka hallgatta meg az ügyészség a miniszterelnököt, Navracsics Tibor azt mondta: "emblematikus", hogy nem tudjuk mikor és hol történt a meghallgatás, hogy a miniszterelnök ment-e az ügyészségre, vagy az ügyészek mentek-e a miniszterelnökhöz. A frakcióvezető ugyanakkor hozzátette: tudomása szerint az ügyészség azt nyilatkozta, hogy szoktak munkaidő után dolgozni, és minden magyar állampolgár rendelkezésére áll az egyeztetés lehetősége a meghallgatás időpontjáról.

Gyurcsány Ferenc a TV2 reggeli műsorában szerdán elmondta, hogy telefonon kereste meg a megyei főügyész-helyettes és megkérdezte, neki mikor lenne alkalmas, hogy tanúskodjon, és mivel vidékre kellett menni, ő javasolta, hogy ez a nap végén legyen.

A kormányfő hangsúlyozta: nem tudott arról, hogy - a gyanú szerint - a pályázati pénzek sok esetben fiktív alapítványokhoz kerültek, amelyek mögött nem volt valós tartalom. "Az lett volna furcsa, ha tudok róla, a pályázatok elbírálása ugyanis üzemszerű volt" - mondta.

Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden nem sokkal éjfél előtt jelentette be közleményben, hogy tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Forrás: MTI