Hét év börtönt kapott a fajtalankodó apa

Több esztendőn át fajtalankodott saját kislányával az a pálmonostori férfi, akit jogerősen hét év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla.

Az ítélet szerint Farkas Ferenc 1983-tól együtt élt, majd 1986 novemberében házasságot kötött egy nővel, kapcsolatukból három gyermek született. Az édesanya 1996-ban elköltözött, ettől kezdve a vádlott egyedül nevelte a három gyermeket. 1998 júliusától 1999 májusának végéig a vádlott együtt élt egy másik nővel Pálmonostorán. 2001 húsvétja előtt már csak a férfi és a kislány költözött egy petőfiszállási tanyára.

1999 nyarán, barátnője elköltözése után a pálmonostori lakásban - ahol csak a vádlott és a sértett tartózkodott - a férfi az akkor tízéves gyerekével fajtalankodott. A kislány a vele történteket nem mondta el senkinek.

2001 tavaszától 2002 nyaráig a vádlott a petőfiszállási tanyán erőszakoskodott az akkor már tizenkettedik életévét betöltött lányával. A kislány tiltakozása ellenére hetente több alkalommal fajtalankodott a gyerekkel. A családi helyzete miatt egyébként is kiszolgáltatott sértett hiába tiltakozott, az erőfölénnyel szemben ellenállása eredménytelen maradt.

A férfi az ellene felhozott vádat mindvégig tagadta.

A táblabíróság tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak és nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szeméren elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek Farkas Ferencet, s ezért jogerősen hét év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Forrás: MTI