Gyurcsány Ferenc viszontválasza

Vívhat valaki bárkivel politikai küzdelmet, de azt mondani, hogy Magyarország egésze lop, mindenkire nézve sértő. Így reagált Gyurcsány Ferenc hétfőn az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalására adott frakcióvezetői válaszokra.

A miniszterelnök korábban azt mondta, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke hazudott, amikor azt állította: Magyarországon ellopják az ide érkező uniós pénzek nagy részét.

Gyurcsány Ferenc viszontválaszában főként Dávid Ibolya MDF-elnök felvetésére reagált, miszerint a miniszterelnök hónapok óta Orbán Viktorral foglalkozik. A szóban forgó úr nem ér meg egy mondatot, de ez a kijelentése igen. Nem lehet Magyarország egészét letolvajbandázni - indokolta fellépését a kormányfő.

Mint mondta, ez a vita nem két ember kakaskodása. Itt több tízezer emberről beszélnek, ez egy ország sérelmére elkövetett megjegyzés - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök arra kérte a demokrata fórum elnökét, ne állítsa, hogy a kormány semmit sem tesz a gazdaság terén. Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy 2005 óta sokat tett a kormány a gazdaság kifehérítéséért.

Kitért arra is, hogy a napirend előtti felszólalásában említett, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget illető javaslata félreérthető volt. Mint mondta, arra gondolt, hogy az állami vezetők vagyonnyilatkozata jelen formában nem alkalmas arra a célra, amiért létrehozták.

Reagálásában Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy csak a bevételek növekedése után lehet az adók rátáját csökkenteni.

Forrás: MTI