Újra szerelmes a Megasztár

Tóth Vera nem tagadja, valaki megérintette a szívét, de egyelőre csak barátkozik az illetővel - mondta a StoryOnline érdeklődésére. Vera azonban ennél többet egyelőre nem szeretett volna elárulni a bimbózó kapcsolatról.

Azt azonban elmesélte, sokat tanult a Dobival való együttélés során, és az biztos, hogy néhány dolgot másképpen csinál majd, mint eddig, ha újra párkapcsolatban él.

"Megfogadtam, hogy egyetlen barátomat sem mutatom meg többet a médiában. Most úgy érzem, képes vagyok ismét nyitott szemmel járni, és ha jön valaki, aki felkelti az érdeklődésemet, állok elébe. Az is biztos, hogy nagyon sok dolgot máskép csinálok majd az új kapcsolatomban. Az utóbbi időben sikerült tapasztalatokat szereznem arról is, hogyan működik a férfiak agya, mit szeretnének egy kapcsolattól és ezt ezentúl ezt is figyelembe veszem majd" - állította Vera, aki azt sem tagadja ezután sokkal óvatosabb lesz a párválasztásnál és a kapcsolatban is, mint korábban volt.

Forrás: Story Online