Baudelaire Budapesten

A romlás virágainak első, 1857-es kiadása, a versek Ady Endre, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc által készített kéziratos fordításai is láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pénteken megnyílt Baudelaire-kiállításán, amelyen a francia költő dolgozószobáját is

A vörös, illetve fekete drapériával díszített két teremben mintegy ötven műtárgy idézi fel a francia Figaro című lap által megjelenése után "visszataszító", "ocsmány", "aljas" jelzőkkel illetett kötet, A romlás virágai fogadtatását, majd későbbi hatását.

A Bűn és rejtély az irodalomban című irodalmi programsorozat keretében nyílt tárlat számára a francia nemzeti könyvtár kölcsönadta A romlás virágai első kiadásának egy példányát, amellyel egyetlen magyar közgyűjtemény sem rendelkezik - mondta Kelevéz Ágnes irodalomtörténész az MTI-nek.

Három vitrinben Charles Baudelaire dolgozószobáját idézik meg, főleg a Magyar Természettudományi Múzeumból kölcsönzött tárgyakkal.

"Mindenben gyönyörködött, ami természetellenes és szörnyű. Szobájába ezer és ezer tarka, értéktelen lomot halmozott fel: förtelmes kígyókat és skorpiókat" - Kosztolányi Dezső annak idején így érzékeltette a szoba hangulatát.

Az első terem a kötettel kapcsolatos ikonográfiai hatásokat állítja a középpontba: Manet botrányt kavart rézkarca, az Olympia, amelyet valószínűleg Baudelaire Az ékszerek című verse ihletett, és egy Matisse által illusztrált Baudelaire-kötet is látható. Kiállították a költő haláltánc-metszetek ihlette saját rajzait, valamint kedveséről, Jeanne Duval mulatt színésznőről készített portréját is.

A fekete teremben látható egyebek mellett Ady Endre példánya, amelyet a magyar költő bejegyzésekkel látott el, egy Baudelaire-vers kéziratának nemesmásolata, amelynek két oldalán az adott vers Babits Mihály, illetve Szabó Lőrinc által szintén kézzel írt fordítása kapott helyet.

Kiállították György Oszkár 1906-ban írt, Babitshoz intézett levelét, amelyben azt kérdezte a költőtől, akar-e Kosztolányival és vele egy Baudelaire-fordítást kiadni.

A 150 éve megjelent versgyűjtemény miatt a szerzőt heteken belül bíróság elé citálták vallás és közerkölcs elleni vétség miatt, később azonban a költő világirodalmi elismertségre tett szert, a magyar fordítások pedig a kezdeti elutasítás után meghatározó hatással voltak a Nyugat akkor szerveződő nemzedékére.

A december 20-ig megtekinthető tárlatra egyéb gyűjtemények mellett a francia nemzeti könyvtárból, a Szépművészeti Múzeumból, az Országos Széchényi Könyvtárból kölcsönzött műtárgyakat a PIM.

Forrás: MTI