Adócsökkentés kellene

A Fidesz szerint a jelenlegi kormányzati lépések nem segítik a versenyképességet, ezért adócsökkentésre lenne szükség - mondta a párt szóvivője pénteken, reagálva a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter aznapi sajtótájékoztatójára.

A kormány csak beszél a versenyképességről, de döntéseivel éppen ellentétes folyamatokat indít el, hiszen ellehetetleníti a gazdaság lelkét adó kis- és középvállalkozásokat - hangsúlyozta a Szijjártó Péter.

Mint mondta, az adóemelések és az áremelések nem segítik a versenyképességet, ahogyan az sem, hogy "a kormány gazdaságpolitikája mára hiteltelenné és a többszörösen bizalomvesztetté vált". A pártszóvivő szerint már nagyjából sem lehet megmondani az euró bevezetésének céldátumát, a gazdasági növekedés lefulladt, míg az államadósság és a hiány tekintetében Európa szégyenpadjára kerültünk.

A Fidesz álláspontja az, hogy a versenyképesség növeléséhez adócsökkentéssel kellene segíteni a kis- és közepes vállalkozások működését, munkahelyteremtését és többletberuházásait, valamint mérsékelni kellene az élőmunka adóterheit is. Ezzel szemben a kormány jelenleg a multinacionális vállalatoknak ad nagy támogatást - tette hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI