Nem akar népszavazást a kormány

Holland lapértesülések szerint a hágai kormány pénteken hivatalosan is bejelenti, hogy nem tartja szükségesnek népszavazás kiírását az Európai Unió új reformszerződéséről. Mint emlékezetes, Hollandia (Franciaországgal együtt) 2005 tavaszán népszavazáson u

Az EU tagállamok ezt követően határoztak úgy, hogy a kevésbé ambiciózus új alapszerződésbe mentik át az alkotmány főbb elemeit. Bár a holland közvélemény megosztott a kérdésben - a kormány legfőbb, független tanácsadó szerve, az Államtanács a közelmúltban - egy még bizalmasként kezelt, de kiszivárgott jelentésben - szintén úgy foglalt állást, hogy a reformszerződés nem teszi szükségessé referendum kiírását.

Kérdés azonban, mit szól ehhez a hágai parlament. A képviselők közül ugyanis sokan vélik úgy, hogy az egyébként még készülő - és a remények szerint az októberi EU csúcson elfogadásig jutó - szerződést népszavazásra kellene bocsátani.

A kormány koalíciós szerződésében különben az áll, hogy követik az Államtanács ajánlását. A hágai parlament elvileg felülbírálhatja a kormányt és a referendum kiírása mellett határozhat.
Forrás: FH