Hindu imahely épül a fővárosban

Hindu templom épülhet Berlinben. A 3,5 millió lakosú német fővárosban ugyan alig 6 ezer hindu él, de az új egyházi központ az ország egész területéről és a határon túlról is várja majd a hívőket.

Heteken belül megkezdődhet Németország második hindu vallási központjának építkezése. Az 1000 négyzetméteresre tervezett berlini templom fő ékessége egy 17 méter magas sűrűn díszített torony lesz. A jövőre elkészülő épületben egyszerre 300 hívő végezheti lelki gyakorlatait.

A 3,5 millió lakosú, multikulturális német fővárosban élő több mint 400 ezer külföldi zöme török többségében kurd, illetve ex-szovjetunióbeli és ex-jugoszláviai bevándorló. A hindu vallásúak száma csupán alig 6 ezerre tehető Berlinben, de az új egyházi központ az ország egész területéről - főleg a keleti részből - és a határon túlról is várja majd a hívőket.

Az első németországi hindu templomot 2002-ben adták át az ország nyugati felében lévő Észak-Rajna-Vesztfáliában.
Forrás: MTI