Fáklyás tüntetés a tandíj ellen

Több mint száz kecskeméti főiskolás vonult fáklyákkal a város központjába csütörtök este; a diákok a tandíj jövő évi bevezetése ellen tiltakoztak.

A kecskeméti főiskola diákjai is csatlakoztak a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által kezdeményezett, a tandíj bevezetése ellen tiltakozó akcióhoz - mondta az MTI-nek Hahn Marita, az intézmény diákönkormányzatának az elnöke.

Havi 10.500 forintot - éves szinten 105 ezret - kell fizetnie minden elsőéves hallgatónak jövőre, aki diplomát akar szerezni, amely azt fogja eredményezni, hogy sokan kiszorulnak a felsőfokú intézményekből - tette hozzá.

A diákok a műszaki kar előtt gyülekeztek, és fáklyákat gyújtva vonultak a város központjába, a Piaristák terére.

Itt Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke beszélt a tandíj bevezetésének kedvezőtlen következményeiről. A demonstráció a beszédek után véget ért.

Forrás: MTI