A házigazdák nyerték a versenyt

A szegedi csapat nyerte a vámosok mélységi ellenőrző csoportjainak országos járőrversenyét, melyet szerdán és csütörtökön rendeztek a Tisza-parti városban.

A megmérettetésen, melyet a Vám- és Pénzügyőrség megalakulásának 140. évfordulója alkalmából szerveztek meg, az ország valamennyi regionális parancsnoksága képviseltette magát, így összesen nyolc - három versenyzőből és egy tartalékból - álló csapat indult.

Mint azt Némedi Varga Éva, a dél-alföldi regionális parancsnokság sajtóreferense elmondta, a verseny célja az volt, hogy a résztvevők az elméleti és gyakorlati próbatételek során bizonyítsák szakmai felkészültségüket. Az indulók lövészetben, síkfutásban, akadálypályán mérték össze képességeiket, valamint a napi szolgálatteljesítéshez szükséges jövedéki, vám-, szabálysértési, határügyi, rendészeti elméleti ismeretekből összeállított tesztfeladatokat oldottak meg. Szerdán délután az M5-ös autópályán "élesben" végeztek ellenőrzéseket, melyek minden mozzanatát árgus szemmel figyelték a pontozóbírók.

A legérdekesebb feladat azonban az volt, amikor a versenyzőknek személygépkocsikban kellett megtalálniuk az eldugott cigarettát. A próba nehézségét az adta, hogy a dohányárut egy a hétköznapokban a röszkei határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőr rejtette el, aki így a legelképesztőbb rejtekhelyekkel találkozik munkája során. Így akadt olyan csapat, amelynek a rendelkezésre álló tíz perc alatt egyet sem sikerült megtalálnia az autóban elrejtett csempészáruból.

Az immár második alkalommal megszervezett vetélkedőn a legjobban a címvédők, a Dél-Alföldi Regionális Parancsnokság járőrei szerepeltek, majd a Központi Járőrszolgálat következett, a harmadik pedig a dél-dunántúli parancsnokság csapata lett.

Forrás: MTI