Szíria és Irán a világ ellen

Iráni mérnökök is meghaltak abban a robbanásban, amely július végén elpusztította egy szíriai katonai üzem nagy részét. Ezt állítja a Jane's Defence Weekly nevű brit katonai szaklap jövő héten megjelenő száma.

A július 26-i robbanásról a hivatalos szíriai tájékoztatás mindössze annyi volt, hogy "a hirtelen megemelkedett hőmérséklet miatt" tűz ütött ki az egyik raktárban, majd az átterjedt más épületekre és lőszerek és vegyi anyagok okoztak robbanást. Hivatalos közlés szerint 15 szíriai katona meghalt és 50 ember megsérült. A szíriai hatóságok egyébként azóta semmit sem közöltek az ügyről.

A Jane's azonban most - "szíriai nemzetvédelmi forrásokra" hivatkozva - azt írja, hogy a tűz és a robbanás akkor következett be, amikor éppen teszteltek egy Scud C típusú rakétát, amit vegyi anyaggal töltött robbanófejjel akartak felszerelni. A rakéta üzemanyaga azonban meggyulladt és ettől felrobbantak "különféle vegyi anyagok, köztük szarin és mustárgáz is".

A szaklap szerint "több tucatnyi" iráni szakember vesztette életét és sokan megégtek ott, ahol a védőruha nem takarta teljesen a testüket.

Ugyancsak a névtelenséget kérő szíriai forrásokra hivatkozva írja a Jane's, hogy iráni segédlettel már két éve gyártanak több szíriai telephelyen olyan kisteherautókat, amelyeket kifejezetten arra szánnak, hogy Irakban robbanóanyaggal megpakolva öngyilkos merényleteket követhessenek el velük. A lap megjegyzi azt is, hogy az izraeli légierő által nemrég titokban lebombázott szíriai üzem is hasonló, vegyifegyver-gyártó telep lehetett, legalábbis Tel-Aviv ezt állította.
Forrás: FH