Őrizetben a vesztegetéssel gyanúsított rendőr társa is

A nyomozó ügyészek kedden őrzetbe vették a hétfőn éjjel vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vett budapesti rendőr társát it. A rendőrt már nem engedték szabadon, amikor kedden a társa ügyében kihallgatták az ügyészek.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, egy I. kerületi rendőrt hétfőn éjjel vesztegetés miatt vettek őrizetbe a nyomozó ügyészek. A rendőrt az állásából felfüggesztették és a budapesti rendőrfőkapitány intézkedett, hogy fegyelmi eljárás induljon ellene.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek szerdán elmondta, hogy a rendőr társa szintén őrizetben van már. A második rendőrt kedden vették őrizetbe, miután a nyomozó ügyészek kihallgatták az ügy kapcsán. Morvai Attila arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy pontosan mit követtek el a gyanú szerint a rendőrök.

Papp Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az első rendőr ellen már hétfőn, őrizetbevétele után, társa ellen kedden indítottak fegyelmi eljárást. Mindkét rendőrt felfüggyesztették állásából - tette hozzá Papp Péter.
Forrás: FH