Gyurcsány nyilatkozott a Zuschlag-ügyről

Fontos, hogy kiderüljön az igazság - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán az MTI azon kérdésére, mi a véleménye Zuschlag János őrizetbe vételéről.

A kormányfő egy sajtótájékoztatójáról távozóban nyilatkozott a távirati irodának, de ennél többet nem akart mondani. Zuschlag János szocialista politikust szerdán vették őrizetbe, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson megjelent.

A volt szocialista parlamenti képviselőt, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét és hat társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség, alapítványoknak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználása miatt.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz "rendeltetésszerű használatával" nem tudnak elszámolni.

Zuschlag János, aki korábban lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról, miután a holokauszttal viccelődött, jelenleg az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, a megyei közgyűlés tagja, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a szocialista párt kiskunhalasi szervezetének elnöke.

Simon Gábor, az MSZP válaszmányi elnöke Zuschlag János őrizetbe vételét követősen szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: az MSZP nem akarja állásfoglalásával vagy véleményével befolyásolni az igazságszolgáltatást. Ugyanúgy fogalmazott, mint később a miniszterelnök: fontos, hogy kiderüljön az igazság.

Arra kérdésre, hogy belső vizsgálatot indítanak-e, illetve lemondatják-e tisztségeiről Zuschlag Jánost, Simon Gábor közölte: úgy véli, ha a vizsgálatnak meglesz az eredménye, akkor az MSZP pontosan tudni fogja, mi a szervezeti, erkölcsi kötelessége.

Forrás: MTI