Vidékfejlesztés címén kampányra költenek

Akár Brüsszelbe is elmennek tiltakozni az ellenzéki polgármesterek és megyei közgyűlési elnökök, ha a Leader-program forrásait a szocialisták vidékfejlesztés címén kampányfinanszírozásra használják - közölte Rácz Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő, a

Rácz Róbert szóvá tette, hogy Hajdú-Biharban, de más megyékben is a helyi vidékfejlesztési irodák (HVI) vezetői szinte kivétel nélkül jelenlegi, vagy volt szocialista politikusok.

Az ellenzéki politikus szerint a Leader-program keretében a HVI-k mellett a kistérségi akciócsoportoknak lesz fontos szerepük, ugyanis az uniós forrásokból 160 milliárd forintra ők fogják a pályázatokat kiírni.

Ezeken a pályázatokon kizárólag az akciócsoportot alakító, illetve az abba tagként belépő önkormányzatok, gazdasági- és civil szervezetek vehetnek részt - tette hozzá.

Rácz Róbert és több települési polgármester kifogásolták, hogy Hajdú-Bihar megyében az ellenzéki vezetésű települések kizárásával kezdték el a Leader-program akciócsoportjait szervezni.

Püspökladány, Hajdúböszörmény, Kaba, Pocsaj polgármesterei megerősítették: ők vagy nem, vagy csak a megalakulást követő időpontra kaptak meghívást az akciócsoportok ülésére, így abban alapító tagként nem vehettek részt.

Igaz ugyan, hogy bárki alakíthat újabb akciócsoportot, de - mint azt Rácz Róbert hangsúlyozta - csupán hetvennek lesz esélye az országban, hogy hozzájusson a 160 milliárd forint fejlesztési forráshoz.

Hozzátette: ez megyénként 2-3 támogatott akciócsoportot jelent.

Rácz Róbert kijelentette: amennyiben a pályázatok elbírálásakor kiderül, hogy a szocialisták saját táboruknak osztják a pénzt vidékfejlesztés címén, akkor az ellenzéki polgármesterek és közgyűlési elnökök Brüsszelbe mennek tiltakozni az európai uniós források ilyenfajta felhasználása ellen.

Forrás: MTI