2-3000 tüntető a Szabadság téren

Körülbelül 2-300 ember gyűlt össze kedden délután 5-kor kor a fővárosi Szabadság téren, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulója kapcsán a kormány ellen demonstráljon.

A rendőrök korábban a Magyar Televízió székházának épületét, illetve a téren lévő szovjet emlékművet kordonnal vették körül, így ezekre a területekre a tüntetők nem mehetnek be. A kordonok mögött néhány tucat felszerelkezett rohamrendőr áll készenlétben, illetve az épület mögött állomásozik az egyik új vízágyú is. A tüntetők egyelőre békések, terveik szerint még este az MTV illetékesének egy petíciót adnának át, azt szeretnék, ha ezt adásban beolvasnák. 

A Kossuth téren a Rendszerváltó Fórum tart tüntetést, amely hivatalosan 5-kor kezdődött. A kezdéskor a tüntetők közül körülbelül 30 ember tartózkodott a Kossuth téren. Fáber Károly, az egyik szervező korábban azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy békés demonstrációra készülnek beszédekkel, de a Szabadság téri események döntik el a továbbiakat, azt azonban nem tervezik, hogy átvonulnak a Szabadság térre.
Forrás: FH