Thürmerék a bíróságon

A Fővárosi Bíróság feljelentése és az ügyészség vádemelése nyomán a jövő héten bíróság elé áll a Magyar Kommunista Munkáspárt (MKM) teljes elnöksége - közölte Thürmer Gyula elnök pénteken Egerben.

"Amennyiben, a rendszerváltás óta példa nélkül álló módon elmarasztaló ítélet születik, a jövőben lecsukhatják a másként gondolkodókat Magyarországon" - mondta sajtótájékoztatón a MKM elnöke.
Az elnökség ellen nagy nyilvánosság ellen elkövetett rágalmazás miatt emelt vádat az illetékes ügyészség - tette hozzá a politikus.

 
Thürmer Gyula az eset előzményeit ismertetve elmondta, hogy a párt elnöksége nyilatkozatban politikainak minősítette a Fővárosi Bíróságnak azt a 2005. júniusában született döntését, amellyel érvénytelenítette Vajnai Attila korábbi alelnök és társai kizárását. Ebben úgy foglaltak állást, hogy a bíróság magára vállalta egy politikai vita elrendezését.


Ezt követően jelentette fel a párt elnökségét a Fővárosi Bíróság, majd megszületett az ügyészségi vádemelés is. Ez annál is inkább különös, mert számos politikai szervezet és politikus mondott már véleményt bírósági döntésekről, viszont a munkáspárt az egyetlen, amely ellen jogi eljárás indult emiatt - szögezte le a pártvezető. Ebben a helyzetben nemzetközi szolidaritás bontakozik ki az MKM mellett. A többi között támogatásukról biztosították őket az osztrák, a görög és az észt kommunista pártok - mondta Thürmer Gyula.

Forrás: MTI