Szabadlábon a "gyilkos" buszsofőr!

Szabadlábon védekezhet a Békés megyei buszbalesetet okozó buszsofőr. A Békéscsabai bíróság pénteken délelőtt elutasította a rendőrség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Mivel a döntést az ügyészség is

A sofőrt még a baleset után, tehát szerdán őrizetbe vették - a hivatalos megfogalmazás szerint - halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásáért.

Szerda reggel Bélmegyer közelében borult fel a Körös Volán egyik menetrendszerinti járata. A balesetben 3-an meghaltak és 32-en megsérültek, többen súlyosan. A sofőr két hete dolgozott a társaságnál, és ez volt az első önálló útja. A baleset utáni kihallgatásán azt mondta: ha lassabban hajt, be tudta volna venni azt a kanyart, ahol a szerencsétlenség történt.
Forrás: FH