Bush visszahívja csapatait

Az Egyesült Államok 21 ezer 500 katonát hív vissza Irakból jövő év közepéig. Ezt George Bush elnök jelentette be televiziós beszédében csütörtökön. Az iraki háború célja a győzelem az Al-Kaida fölött és az Egyesült Államok biztonságban tartása - jelentett

Az amerikai elnök a teljes csapatkivonás lehetőségét visszautasította, és hangsúlyozta, hogy a részleges csapatkivonást az Irakban elért sikerek teszik lehetővé. "Minél nagyobb sikereket érünk el, annál több katona térhet haza" - mondta Bush.

A csapatkivonás két lépcsőben történik, miután Bush elfogadta az iraki amerikai haderő panacsnokának, David Petraeus-nak erre vonatkozó javaslatát. Eszerint karácsonyra 5700-zal kevesebb katona marad Irakban, jövő júliusra pedig 20-ról 15-re csökkentik a harci egységek számát. Ez összesen 21500 amerikai katona távozását jelenti.

Ezután körülbelül 130 ezer amerikai maradna Irakban, körülbelül annyi, amennyi 2006 decemberében volt, még mielőtt Bush újabb csapatokat küldött Irakba. Az amerikai elnök kifejtette, hogy azért volt szükség ebben az évben az iraki haderő számának növelésére, hogy enyhítsék az országban dúló erőszakot. Terroristák és szélsőségesek, Washington ellenségei, meg akarják buktatni az iraki kormányt és meg akarják támadni Amerikát - jelentette ki George Bush.

Az elnök televiziós beszédében reagált arra fölvetésre, hogy az az előny, amit az amerikai katonák Irakban szerztek, túl későn jött. Bush szerint ezt rosszul látják, mert az Al-Kaida ellen sosem késő csapást mérni, és sosem késő lépést tenni a szabadság felé.

Az amerikai elnök beszédében sürgette az iraki kormány megerősödését. Értékelte, hogy az iraki hadsereg egyre cselekvőképesebb lesz, és a Maliki-kormány már elfogadott egy költségvetést. Bush beismerte, hogy az iraki helyzet végső megoldása az ő elnöksége alatt valószínűleg nem születik meg.

Az iraki haderők parancsnokától újabb kongresszusi beszámolót kért márciusra.

Bush Iránt is megemlítette beszédében, összefüggésbe hozta az Irakban dúló erőszakkal és a régióban uralkodó nyugtalansággal. Ha kivonulnánk Irakból, mondta Bush, az azt követő káoszból Irán húzna hasznot, és felbátorodna arra, hogy nukleáris fegyvereket szerezzen be, illetve uralja a térséget.

Az amerikai elnök kijelentette: "le kell győznünk az Al-Kaidát, figyelnünk Iránra, békéért dolgoznunk a Szentföldön és megerősítenünk a katonaságot, hogy győzhessünk a terror és szélsőségesek elleni harcban".

2003 februárjában, egy hónappal az iraki amerikai invázió előtt Bush még azt mondta: nyugati típusú demokráciát akar létrehozni, mert egy új rezsim Irakban "drámai és inspiráló példaként szolgálna a szabadságra a régió többi országa számára".
Forrás: FH