Kinek van a legnagyobb töke?

Tizedik alkalommal rendezik meg a hétvégén, szeptember 15-16-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagydoboson a Tökfesztivált. A jubileumi rendezvényre a külföldről is várnak résztvevőket.

Balog József, a település polgármestere és Ficsor Ádám, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szerdai sajtótájékoztatón elmondták: a rendezvény nemcsak azért fontos momentum a település életében, mert színes és kultúrált programmal tud szolgálni az odalátogatóknak, hanem mert a vidékfejlesztéshez is fontos hozzájárulást ad.

Ezzel kapcsolatban a minisztérium szakállamtitkára elmondta, hogy idén új, hároméves vidékfejlesztési-programot indítottak, amelyre mintegy 1300 millió forintot különítettek el, elsősorban a Nagydoboshoz hasonló települések fejlesztésére.

A nagydobosi Tökfesztiválon idén is lesz sütőtökverseny, amelyen eldől, kié a legnagyobb tök. Tavaly ilyenkor egy szerbiai versenyző nyerte meg a vetélkedőt egy általa termesztett 135 kilós tökkel.

A sütőtökből készült hagyományos népi ételekből kiállítás nyílik, és megrendezik a sodrófa-hajító versenyt is. Bemutatkoznak a tökszobrászok és előadást tart a Tökszínház is. A szombat estig tartó rendezvényt töklámpás felvonulás zárja, a résztvevők a faragott töklámpásokkal, dalolva mennek végig a település főutcáján.

Az anyai ágon földinek számító Erdei Zsolt ökölvívó is kiveszi a részét az ünnepségből, jókívánságaival teszi meghittebbé az eseményt.

A tizedik Tökfesztivál fővédnöke Dr. Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. A rendezők mindenkit sok szeretettel várnak, bővebb információ az FVM honlapján található.

Forrás: MTI