Kevesebb támogatást kap Európa Kulturális Fővárosa

A várostól kért százötvenmilliós támogatás helyett mindössze harmincmilliót kap a pécsi Európa kulturális fővárosa (EKF) program lebonyolításával megbízott Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht.; az ellenzék úgy véli, immár a kultúrfőváros projektet is veszél

Révész Mária, a Fidesz-KDNP pécsi frakcióvezetője a lapnak nyilatkozva komolytalannak tartotta, amit a baloldali koalíció az EKF kapcsán művel; szerinte ugyanis miközben a program elsődlegességét hangoztatják, addig, ha cselekvésről van szó, tétováznak és rossz döntéseket hoznak.

Tóth Bertalan, Pécs szocialista alpolgármestere szerint a harmincmillió csak gyorssegély, "néhány hét alatt a további - most még hiányzó - százhúszmilliót is előteremtik".

A tisztségviselő úgy látja, nincs okuk felelősök keresésére, hiszen állítása szerint csupán arról van szó, hogy miután az új menedzsment áttekintette a kht. működését, "a korábbiakhoz képest több feladat ellátását látja szükségesnek" - olvasható a lapban.

Forrás: MTI