Jótékonysági futás és kerékpározás

Jótékonysági 24 és 12 órás futást, valamint 24 órás teremkerékpározást rendeznek Székesfehérváron a Sclerosis Multiplexben (SM) szenvedők, valamint a sérült emberek javára, szeptember 21-én.

V. Marton Nikolett, a Magyar SM Társaság alelnöke elmondta: a 19. Országos SM Nap zárórendezvénye lesz a Nagy Őszi Tóölelés és Örömfutás elnevezésű esemény, amely két helyszínre invitálja az érdeklődőket. A Csónakázó tónál lehet regisztrálni a futásra, míg a programok kilenc órakor kezdődnek a tó "átölelésével". Ez úgy történik, hogy a jelenlévők megfogják egymás kezét, miközben Géczi Erika kajak világbajnok és a Kormorán együttes énekese előadja a Honfoglalás című lemezről a Kell még egy szó, kell egy ölelés című dalt.

Ezután a non stop futás résztvevői elfutnak az Örömfutás helyszínére, a Halesz ligetbe, ahonnan együtt rajtol minden résztvevő. Míg a 24 és 12 órás futásra, valamint a 24 órás teremkerékpározásra kötelező az előregisztráció, az Örömfutásra nem az. Jelentkezni a www.vitalclub.hu, vagy a www.smtarsasag.hu című honlapon lehet. Az Örömfutásra bárki benevezhet a helyszínen, aki egyetért a futás céljával.

A rendezvényen Csorba Simon László festőművész - aki szintén vállalta, hogy futni fog - a résztvevőkkel együtt 10 méteres panoráma képet fest, László Péter István szobrászművész pedig 24 óra alatt mozgáshoz kapcsolódó szobrot készít. Szakáll Antal festőművész arra vállalkozott, hogy a futás ideje alatt rögtönzött karikatúrákat rajzol.

Az érdeklődőket ezentúl még falmászással, vakvezető kutya bemutatóval és különböző egészségügyi - mint látás-, hallás-, vércukorszint - vizsgálatokkal várják.

A nevezési díjakból és más bevételekből befolyt összeget a szervezők az SM betegek gyógyüdültetésére kívánják fordítani - mondta az MTI-nek V. Marton Nikolett.

A Sclerosis Multiplex a központi idegrendszer gyulladásos megbetegedése, amely főként fiatal korban (20-40 évesen) jelentkezik. A betegség tünetei eltérőek, sőt szinte minden betegnél másképp jelentkeznek, ezért is nevezik ezerarcú kórnak. A panaszok között előfordul a homályos és kettős látás, a rosszul érthető, nem jól artikulált beszéd, a nyelészavar, végtaggyengeség, illetve bénulás.

Forrás: MTI