Századik születésnapját ünnepli a templom

Felszentelésének 100. évfordulója alkalmából egyhetes ünnepségsorozat kezdődik vasárnap a budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban - közölte Szabó Sándor római katolikus plébános szombaton az MTI-vel. Az 1905 és 1907 között eklektikus stílusba

Száz évvel ezelőtt Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspök szentelte fel az épületet - mondta el a templom plébánosa.

Erre az alkalomra emlékezve szervezték meg az ünnepségsorozatot, amely Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök által celebrált szentmisével veszi kezdetét. Az ezt követő napokban lelkigyakorlatot tartanak, Beregszászi Olga énekkíséretével koncerteket szerveznek, 16-án pedig a templom szeretetlakoma színhelye lesz. Ezen a rendezvényen a Bogdan Buze nevű együttes gondoskodik a jó hangulatról - sorolta programot Szabó Sándor.

Szólt arról is, hogy a 10 ezer lakosú Budakalászon minden második ember katolikusnak vallja magát, az egyházközséghez ezren tartoznak.

A templom felújítása már évekkel ezelőtt megkezdődött, belső részét már rendbe hozták, kicserélték a világítást, a tönkrement ablakkereteket, most a külső falakat tatarozzák, ezért jelenleg is fel van állványozva.

Forrás: MTI