Sólyomtól várnak segítséget a vajdaságiak

Sólyom László államfő szeptember 13-án, csütörtökön Szabadkára látogat Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének meghívására.

A Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs főosztályának tájékoztatása szerint az államfő a szabadkai városnapi rendezvénysorozat utolsó napjára érkezik a városba, ahol az előzetes program szerint találkozik a négy vajdasági magyar párt - a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Polgári Szövetség - vezetőivel, illetve Kucsera Gézával, Szabadka polgármesterével. A köztársasági elnök tárgyal a Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel is.

Sólyom László várhatóan tesz egy sétát Szabadka utcáin, és megtekinti a Palicson lévő '56-os emlékművet. Emellett részt vesz a Szabadka melletti csantavéri általános iskola névváltoztatási ünnepségén, és elmegy a szabadkai magyar nyelvű tanítóképző egyetemi karra is.

Pásztor István, a VMSZ elnöke segítséget is vár a köztársasági elnöktől. Azt, hogy közbenjár a délvidéki magyarok magyar állampolgárságának könnyebb megszerzésében. Ahogy Pásztor István elmondta: a jelenlegi magyar állampolgársági törvény nem teszi lehetővé, hogy a délvidékiek letelepedés nélkül szerezhessék meg a magyar állampolgárságot.

Éppen ezért Pásztor arra kívánja megkérni Sólyom Lászlót, hogy élve az alkotmány adta jogával, ő maga terjesszen be törvénymódosítási javaslatot a Magyar Országgyűléshez, hogy a jogszabályok tegyék lehetővé a letelepedés nélkül, könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárságot a délvidékiek számára.
"Igaz, hogy az utóbbi 15-16 évben nem volt rá példa, hogy a köztársasági elnök nyújtott volna be törvénymódosítási javaslatot, mégis, mivel a helyzet rendkívül súlyos, bízom abban, hogy meghallgatásra talál kezdeményezésünk" - mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke.
Forrás: FH