A hiú déli államok felrúgják a választási rendet

Évtizedek óta január közepén Iowa-ban kezdődik, majd a hónap végén New Hampshire-ben folytatódik az amerikai elnökválasztási kampány előválasztásainak sorozata, és csak ezután következnek a többiek.

A demokrata és republikánus elnökjelöltek személyét kiválasztó nagy menetelésben áprilisra, de legkésőbb májusra eldől a küzdelem. A most induló kampányban azonban felborulni látszik ez a jól bejáratott koreográfia. A déli államok bekavartak.

Az előválasztásokkal kapcsolatos gondok azzal kezdődtek, hogy Florida 2008. január 29-ét választotta, s ez feldühítette a dél-karolinaiakat, hiszen ebben az államban volt szokás az első déli megmérettetést tartani. Nem maradt el a válasz sem - legalábbis a helyi republikánusok szavazók számára - január 19-e lett az előválasztás időpontja. (A demokraták egyelőre nem változtattak az eredeti február 2-i dátumon.)

Később a példát más államok is követték, hiába fenyegetőztek az országos pártközpontokban azzal, hogy az eredeti dátumtól eltérő államok delegáltjainak szavazatát nem számolják teljes értékűnek az elnökjelöltet hivatalosan megválasztó konvención. Az elnökjelöltek is hiába próbáltak hatni a renegátokra, fogadkoztak: nem kampányolnak személyesen ezekben az államokban. A nyomásgyakorlás nem járt sikerrel: egyre több állam akarja korábbra hozni az előválasztást. Michigan épp a héten jelentette be, hogy 2008. január 15-re módosítja az eredeti februári időpontot

Az időpontokról folytatott vita különös helyzetbe hozza azokat az államokat, New Hampshire-t és Iowa-t, ahol a hagyományok szerint kezdődni szokott az előválasztási sorozat.

De mi is áll a dátumháború hátterében, miért kell ennek a két - amerikai mértékkel - kicsiny államnak elvinni az elsőséget? És miért kavarnak be most délről? Az évtizedek óta kialakult és ebben a két államban törvénybe is foglalt szokásjog nem csak Iowának és New Hampshire-nek kedvezett azzal, hogy a nagypolitika figyelmének középpontjába kerültek. Jót tett az amerikai demokráciának is azzal, hogy a jelöltek az óriásplakátokra és a tévéreklámokra költött dollármilliók helyett a "terepen" kampányoltak, a választóikkal találkoztak.

Az elnökválasztási küzdelmek azonban nem New Hampshire-ben és Iowa-ban, hanem a népesebb államokban, és egyre inkább Délen dőlnek el. Ott nem értik, miért kell ilyen aránytalan szerepet játszania a két, "kisállamnak". Florida egyébként csak azután döntött az előválasztás korábbi megrendezéséről, hogy Kalifornia és New York is változtatott, amire pedig az eljelentéktelenedéstől tartó kisebb államok is előrehozták a saját időpontjukat, és sokhelyütt még fontolgatják a cserét.

A bizonytalanság miatt a jelöltek kampányfőnökeinek fáj a fejük, akik nem tudnak tervezni, és lázasan foglalják a téli repülőjegyeket az Iowa, Florida, New Hampshire háromszögben.(InfoRádió)