Kőkorszaki leletek a napobszervatórium mellett

Németországban a világ legrégebbi napobszervatóriumtól látótávolságra kőkorszaki település maradványaira bukkantak régészek.

A lelet Goseckben található,Szász-Anhalt tartományban. "Egy gyermek sírját, egy szerszámok őrzésére szolgáló raktárt és egy kereszthajós ház maradványait találtuk meg" - mondta Andreas Northe, a 13 tagú régész csoport vezetője az ásatások befejeztével.

 A régészek remélik, hogy a leletek segítségével magyarázatot találnak a környék egykori lakóinak körében szokásos rejtélyes áldozati rituálékra. A mintegy hét ezer éves napobszervatórium felújítását 2005 decemberében fejezték be.

Az egy és három év közötti gyerek a kőkorszakra jellemző oldalfekvésben volt a sírban, mellette egy égetett agyagból készült flaskóval, ami arra utal, hogy ellátták a legszükségesebbel a túlvilágba vezető útra.

Néhány méterre a gyermek sírjától egy gödörben kőből készült szekercét és két baltát találtak. Ezeket a szerszámokat soha nem használták, ami a régészek szerint különleges jelentőségükre utalhat.

Emellett kerámia töredékeket és állati csontokat is találtak az ásatások során. A 6X20 méteres házban elégett falfestés maradványaira bukkantak. Northe szerint nyilvánvaló, hogy a leégett ház maradványait több gödörbe temették.

Forrás: MTI