Egy év a halott nagynénivel

Több mint egy éven át együtt élt halott nagynénjével egy ötvenegy éves bécsi nő. A rendőrség erősen mumifikálódott állapotban találta meg a kilencvenhat éves korában elhunyt idős rokon holttestét, az osztrák főváros Döbling nevű körzetében lévő lakásban.

Egyelőre nem tudni, hogy mi történt, mert az unokahúgot beszállították a pszichiátriai intézetbe. A rendőrség szerdai közlése szerint a nő nem volt kihallgatható állapotban, csupán annyit csikartak ki belőle, hogy a nagynénje több mint egy éve meghalt, azóta ő vette fel a nyugdíját és használta a bankkártyáját is.

A rendőrök elmondták, hogy csak nehezen fértek hozzá a holttesthez. Először az unokahúg nem akarta beengedni őket, arra hivatkozva, hogy "a nagynénje alszik és meghagyta, hogy ne zavarják".

Aztán egy vadul vicsorgó kutya zárta el az ágyhoz vezető utat, ahol a holttest feküdt egy takaró alatt.
Az ügyészség elrendelte a tetem felboncolását, hogy megállapítsák a halál pontos okát. Nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy az idős asszony bűncselekmény áldozata lett.

Forrás: MTI