Betilthatják a ketrecharcot

A Brit Orvosszövetség (BMA) betiltaná a vegyes harcművészetnek (MMA) nevezett küzdelmeket, köztük a ketrecharcot. A BMA szerdán nyilvánosságra hozott állásfoglalása szerint az ilyen versenyeket, köztük a legveszélyesebbnek ítélt "ultimate fightingot", azé

A Reuters által megszólaltatott dr. Vivienne Nathanson, a BMA etikai és tudományos részlegének vezetője úgy ítélte meg, hogy az MMA-versenyek nem minősíthetők sportnak.

"Az ultimate fighting különösen brutális valami, és leginkább emberi kakasviadalnak lehetne nevezni, ahol törések, különösen súlyos, sőt végzetes agysérülések lehetnek" - mondta; hozzátéve: véleménye szerint a civilizált társadalmak felelőssége, hogy harcot folytassanak az ilyen típusú viadalokkal szemben. "A részvevők, a mérkőzésszervezők és mások, akik jó üzletet látnak az ultimate fightingban, egy halom pénzt kereshetnek, de nincs az a pénz, amivel kompenzálni lehetne a maradandó agykárosodást és a korai halált."

Ugyanakkor az angliai ultimate fighting bajnokság (UFC) web-oldalán a szervezők védelmükbe vették rendezvényeiket, hangoztatva, hogy nagyon is odafigyelnek a versenyzők biztonságára.

"A bajnokságban résztvevő harcosok a világ legjobban edzett és felkészült sportolói közé tartoznak. A UFC-versenyeken indulók még soha nem sérültek meg súlyosabban" - olvasható a honlapon.

Forrás: MTI