A Fidesz nyitott a költségvetési hivatalról szóló javaslatra

A Fidesz nyitott a költségvetési hivatalról szóló javaslatra, a legnagyobb ellenzéki párt azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új intézmény független és olcsó legyen, valamint, hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel. Erről Varga Mihál

Varga Mihály közölte: a következő egyeztetésen felvetik még a kiadási plafon bevezetését, vagyis az államháztartási kiadások nominális növekedésének korlátozását, valamint a miniszterek anyagi felelősségvállalásának kérdését is. Kérdésre válaszolva a Fidesz alelnöke azt mondta, a többi párt javaslatait illetően rugalmasak, szeretnének megállapodni a költségvetési hivatal ügyében, ezért "nyitott mandátummal" mennek a következő ötpárti tárgyalásra.

Navracsics Tibor hozzátette: bár fontosnak tartják az utóbbi évek költségvetési politikája miatti felelősség megállapítását, ezt nem tekintik a megállapodás előfeltételének, mert nem akarják, hogy a múltról szóló vita akadályozza a jövőre vonatkozó szabályozást.
Forrás: MTI