Kéri bohózatra számít ősszel

A nyári, politikai uborkaszezonnak mondott időszak után egyesek forró őszre számítanak, természetesen nem meteorológiai értelemben. Úgy fest, nem is alaptalanul. Szeptemberben a tévészékház tavalyi ostromára készül megemlékezni egy csoport, októberi állam

Szombaton zászlót bontott a Magyar Gárda, Vona Gábor jobbikos alapító többezres sereget vizionál állami ünnepünkre. Hatással lehet ez az őszi, belpolitikai történesekre?

Igen, bár ismerjük az idevágó marxi szlogent, miszerint a történelemben mindent kétszer adnak elő: először tragédiaként, másodszor bohózatként (Karl Marx: Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája,; a szerk.), amit sokan és sokszor idéznek a forrás megjelölése nélkül. Ebben sok igazság van, főleg, mióta medializált a politika, vagyis ha valami egyszer már látványként erősen rögzült a többség fejében, akkor sokan éreznek kísértést arra, hogy az egyszer már megpróbált, nem végigvitt, de azért a siker reményével biztató akciókat újra eljátsszák. Kicsiben már tanúi lehettünk ennek idén március 15-én. Januártól hangos volt az informális közélet, hogy „márciusban újra kezdjük”, aztán ennek márciusban a lehető legszomorúbb paródiáját adták elő a szélsőségesek az utcai randalírozós, Opera előtti változattal. Nem kizárt, hogy ősszel formalizált csapatok az eddiginél eredményesebben fognak föllépni ezzel, de tudható, hogy azért itt összefüggő dolgokról van szó. A Fidesz, ugye, kettős játékot játszott tavaly ősszel, és soha nem ítélt el nyilvánosan egyetlen kirívó, törvénysértésen alapuló eseményt sem, hanem azt kommunikálta, hogy voltaképpen a kormány a felelős a történésekért. Varga Mihály Fidesz-alelnök tegnapi nyilatkozatában újra csak ezt a változatot erősítette, éppen csak azt nem mondta, hogy maga Gyurcsány alapította a Magyar Gárdát. Ez már a politikai cinizmusnak az a szintje, amelyre Nyakó Istvánnak kell reagálnia.

Ugyanakkor egyesek – például Lázár János fideszes országgyűlési képviselő – egyenesen weimarizálódásról beszélnek.

Úgy tűnik, a képviselő most jutott el eddig történelmi tanulmányaiban, mert a weimarizálódást én 17 éve olvasom egyvégtében. Először az 1990-es tavaszi választások előtt vetődött ez föl, aztán az őszi taxisblokád alkalmával, majd a '92-es utcai rendbontások idején és sorolhatnám. Mindennek vannak előzményei. Ezek a csoportok, a szimbólumaik, a jelszavaik már akkor is léteztek, csak nem „Gyurcsány takarodj!”, hanem „Gombár takarodj!” volt az aktuális rigmus. Ugyanilyen csoportok, ugyanilyen militánsan léptek fel '92 márciusa óta egészen az őszi, chartás ellentüntetésig.

Igen, de ezek a csoportok tagadhatatlanul szervezettebbek lettek, megerősödtek azóta.

Én ezt az egészet egy jól átgondolt provokációnak tartom a jobboldal részéről, mondván, megnézzük, hogyan fognak rá ugrani, és szerintem röhögnek a markukba. Úgy vélem, a baloldal egyetlen módon reagálhatott volna ezekre a jelenségekre: mély csönddel. Hagyni a teljes érdektelenségbe fulladni az egészet. Ehelyett megtették a jobboldalnak azt a szívességet, hogy nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közvélemény figyelmét is ráirányították a hazai szélsőjobboldalra. Mindezt azért tehették, mert a belső diskurzus is hangos volt. Elindult egyfajta kölcsönös eszkaláció, amiért kívülről nézve Magyarországon sokkal nagyobb belpolitikai probléma van, mint amit az itt élő emberek megélnek ebből. Ez egy tudatos provokáció, amelyik ugyanazokra a sémákra épül föl, mint a tavalyi. Vagyis előretoljuk a legradikálisabb csoportokat, megnézzük, ugrik-e a hatalom, hátha elvesztik a türelmüket, hátha csinálnak valami olyasmit, ami miatt aztán üvölthetünk negyedéven keresztül, hogy rendőrállam és ÁVO-s terror. Mondok erre a példára kisebb modelleket is. Kiküldjük azokat a maroknyi csoportokat a Kossuth térre, akik soha nem tudni, kinek a nevében leváltják a hatalmat; nem lehet őket komolyan venni, de ki se lehet rakni. Aztán ha már ők ott vannak, mi is odamegyünk, ácsolunk egy színpadot, odavisszük a pártbázist.

Az a kifejezésed, hogy „kiküldjük”, kit, kiket takar? A Fideszt?

Legújabb publikációk
• Választástól népszavazásig (Kéri László) Kossuth Kiadó 2005. pp 436.
• Új verseny indul (Kéri László) In.: Kritika 2005/5 pp 1-7.
• A botrányok éve. (Petschnig Mária Zitával) in: Magyarország politikai évkönyve, 2oo4. pp 26-43
• Már megint egy újság (szerk. Balázs István) Animus kiadó, Budapest, 2oo4. / pp 2o-3o.
• Magyar jelentés-árnyalatok (szerk : Ördögh Szilveszter) Kossuth, Budapest, 2004, pp. 94-1o3
• Stredo-europska identita, Bratislava, CEF, 2oo3, 2oo4. 9o-94.pp
• A Medgyessy–kormány médiapolitikája in: Médiafüzetek. 2. (szerk Enyedi Nagy Mihály), 2oo4.
• Tizenöt év múltán in: Mozgó Világ, 2oo4/ 2
Forrás: www.mtapti.hu
Szerintem létezik egy sokkal tagoltabb játéktér, tehát vannak különböző láncszemek, amelyek mégiscsak összeérnek, és ha valaki megrántja, a lánc minden szeme megmozdul. Nem teljesen alaptalan, csak nem örülök annak, amikor elkezdik közvetlenül a Fideszt vádolni, mivel ebben a játszmában vannak különféle szatellit szervezetek, melyek ha használnak, akkor vállalhatóak a legnagyobb ellenzéki párt számára, ha nem használnak, akkor nem vállalhatóak. 1994 óta ismertek a százezres, árpádsávos zászlót lobogtató MIÉP-nagygyűlések, melyekhez 2002 óta erősen hasonlítanak a Fidesz rendezvények. A jobboldal továbbra is rendkívül megosztott, a sok-sok szeletke valahol érintkezik, és aki ezt tudja, az tudja együtt mozgatni az egészet. Mindazonáltal nem szabad túlértékelni a mostani eseményeket. Arra számítok, hogy a nemzetközi visszhang miatt kicsit visszavesz a lendületéből a szélsőjobb.

Ugorjunk a népszavazási kezdeményezésekre...

… igen, itt érnek össze a szálak. Ugye, az alapforgatókönyv az, hogy Orbán Viktor nem fogadja el, hogy elvesztette a választást 2002-ben és 2006-ban. Az első esetből azt a következtetést vonta le, hogy jó, ha a parlamenti választás-alapú berendezkedésben nem tudok első lenni, akkor megmutatom, hogy mögöttem áll a társadalom. Elindult ez a mozgalmi, polgári körös, nemzeti konzultációs politizálás. A második forgatókönyv 2006 után az lett, hogy szüntelen nyomás alatt tartom őket (a kormányt), hátha megbuknak. Ezen a nagy forgatókönyvön belül kell aztán elhelyezni a kisebb és nagyobb részforgatókönyveket. Az egyik ilyen volt a tavaly őszi „forradalmi” megmozdulás, melynek hátterét az őszödi beszéd és az 50. évforduló adta. A kormány a helyén maradt. Jelenleg az évfordulóból magából kell évfordulót kreálni, ami sokkal gyöngébb, kevésbé mozgósító hatású, ezért kell összekapcsolni a népszavazás kezdeményezésével, ami egyébként a tavaly október 23-ai nagygyűléshez köthető, hiszen Orbán ott hirdette meg a referendumot. Fő cél a tömegek mozgatása, és az, hogy a kormány erre válaszoljon kormányzás helyett. Az én variációm a mostani őszre, hogy bohózati formában megismétlődik a tavalyi ősz. Gyurcsányék helyében én nem reagálnék erre, inkább a gyakorlati kormányzásban elért eredményeket, célkitűzéseket hangsúlyoznám: tessék, ez lesz az adórendszerrel, az oktatással, a kistérségi együttműködéssel, az egészségüggyel. A kialakult helyzet normalizálásáért sajnos a civilek sem tudnak sokat tenni. Bárkik mennek ki demonstrálni, a végén mindig Tamás Gáspár Miklós mond beszédet.