Heroin-csók

Kábítószer-csempészet alapos gyanújával őrizetbe vettek a román hatóságok két fiatal nőt hétfőn, akik barátaiknak próbáltak heroint csempészni a börtönbe. A tettesek csókolózás közben adták át a szájukban elrejtett kábítószert szeretőiknek.

A romániai rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 24 éves nők a szakzsargonban csókmetódusnak nevezett módszerrel igyekeztek kábítószerhez juttatni börtönbüntetést töltő barátaikat.

A dél-romániai Arges (Árdzses) megyei rendőrkapitányság szervezett bűnözés és kábítószer-ellenes ügyosztályának nyomozói már korábban információkat szereztek arról, hogy az egyetemi hallgatóként, illetve Bukarest első kerületének polgármesteri hivatalában tevékenykedő hajadonok rendszeresen szállítanak drogot a colibasi (Kolibás) fegyházba.

A rendőröknek sikerült tetten érniük az elkövetőket, amint a beszélőben csókolózás közben átadták barátaiknak a két, illetve három gramm heroint rejtő tasakokat, amelyeket lenyelve sikerült becsempészniük a börtönbe.

Viorel Dinisor (Viorel Dinisor), a colibasi fegyház igazgatója elmondta, a büntetésüket lopás és rablás, illetve kábítószer-csempészet miatt töltő férfiak gyomrából kis mennyiségű meleg víz elfogyasztása után előkerült a heroin.
Forrás: FH