Az AIDS-eseket élve eltemetik

Elterjedt gyakorlatnak számít, hogy élve temetik el az AIDS-betegeket Pápua Új-Guineában a kórtól rettegő rokonok, közölte hétfőn egy egészségügyi dolgozó. A felvilágosító kampányt folytató nő a kormány segítségét kérte a betegséggel szembeni tudatlanság

Az Igat Hope nevű önkéntes szervezetnek dolgozó Margaret Marabe elmondta: szemtanúja volt annak, ahogy egy faluban élve eltemettek öt, még lélegző AIDS-beteget. Egyikük kétségbeesetten hívta anyját, miközben a földet lapátolták rá - mondta el Marabe.

A falusiak attól félnek, hogy ők is megfertőződnek, és meghalnak, ha a betegekkel egy fedél alatt élnek, együtt esznek, illetve közös szerszámokat használnak. A falusiak szerint elterjednek számít, hogy a HIV vírussal fertőzött embereket élve eltemetik.

Marabe arra kérte a kormányt, és a segélyszervezeteket, hogy terjesszék ki a betegséggel kapcsolatos felvilágosító kampányt az ország távoli, elzárt területeire is, ahol a lakosok semmit sem tudnak az AIDS-ről, és arról, hogyan terjed. Több helyen boszorkánysággal vádolt nőket kínoztak és öltek meg, mert őket okolták a fiatal férfiak "megmagyarázhatatlan" halála miatt.

Az ENSZ jelentése szerint az országban AIDS katasztrófa fenyeget: 1997 óta évente harminc százalékkal nő a regisztrált betegek száma. 2005-ben hatvanezer vírushordozó élt a majdnem hatmillió lakosú országban.
Forrás: FH