Mentő-szám

A 65 magán betegszállító céget tömörítő Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) csütörtökön megalakította a szervezet irányító szolgálatát - jelentette be Bíró Ferenc az MBOE elnöke. Az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ) irányítja majd az

Az egyesület csütörtöki taggyűlésén létrehozott OBSZ az Országos Mentőszolgálat mentésirányító szervezetéhez hasonlít: országos, régiós és megyei központokkal is rendelkezik. Bíró Ferenc elmondta: Valamennyit a legmodernebb technikával szerelték fel, így például mindenütt van internet alapú GPS rendszer. A könnyebb elérhetőség érdekében, szintén a mentőszolgálathoz hasonlóan egységes hívószáma lesz a betegszállító szolgálatnak.

A mentés és betegszállítás különválasztásáról már évekkel ezelőtt döntés született, de ennek feltételei az egyesület elnöke szerint csak mára teremtődtek meg.Tavaly ugyanis a sorozatos betegszállítási kapacitáshiány miatt válság alakult ki, amelynek megoldására az egészségügyi miniszter egy miniszteri biztost nevezett ki és létrehozott egy szakértői bizottságot, amely 186 új betegszállító autó beállítását javasolta. Ezekkel az új gépkocsikkal együtt a 450 autóval a magánbetegszállítók már az ország egész területén el tudják látni a a feladatukat.

Az egyesülethez tartozó magánvállalkozások 98 százaléka ingyen szállítja a betegeket, a tevékenységet ugyanis az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza. A cégek azonban maguk is befektettek ebbe a területbe: saját tőkéjük összesen 3,5 milliárd forint. - mondta Bíró Ferenc. Kérdésre válaszolva elmondta: tudomása szerint összesen 8-10 olyan betegszállító kocsi működik az országban, amelyik a betegektől a szállítás teljes költségét elkéri.

Csak az a magánvállalkozó szállíthat beteget, aki engedélyt kap az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól. Közülük is csak azzal köt szerződést az OEP, amelyiknél ezt egy 7 tagú bizottság megszavazza. Többek között az OEP, az Egészségügyi Minisztérium és az egyesület képviselője is a tagja ennek a bizottságnak.
Forrás: FH