Jövőre 10 százalékkal többe kerülhet az áram

Várhatóan többe kerül az áram jövőre, mert az új törvény szerint január elsejétől már a valódi piaci áron árulják majd a villamos energiát a szolgáltatók, és nem a mostani hivatalos áron - tudta meg az RTL Klub Híradója. A piaci ár pedig a legtöbb európai

Ma a lakosság 38 forintot fizet egy kilowatt áramért. Jövőre már nem lesz hivatalos ár, mert megnyitják a piacot: ezért a fogyasztó attól vehet áramot, akitől csak akar. Továbbra is választhat majd egy állami csomagot, vagy szerződhet egy másik szolgáltatóval.

A lakosság esetében az áramár nem fedezi a valós ráfordítási költségeket, vagyis egy teljes piacnyitás, ami szabaddá teszi az országok közötti áram vásárlását, valószínűleg abba az irányba visz, hogy lakosságnak is a valós költségeket kell megtérítenie - mondják a szakértők.

Emiatt várhatóan drágulás lesz; a szakemberek a 10 százalékos növekedést sem tartják kizártnak, mert külföldön jóval drágább az áram, mit itthon. Az áram ma csak Romániában és Csehországban kerül annyiba, mint itthon. Ausztriában 10, Szlovákiában 15, a nyugat-európai országokban pedig átlagosan 25 százalékkal kerül többe az energia. Ott pedig már a piaci árért adják az áramot.
Forrás: FH