Fantasztikus virágkarnevál Debrecenben

Idén 15 virágkocsit láthattak az érdeklődők a 38. Debreceni Virágkarneválon. A város utcáin tízezrek figyelték a színpompás virágkompozíciókat, és tapsoltak a felvonuló művészeti csoportoknak. A színes forgatagban Szent István koronája mellett a sárkányki

A karneváli menetben a magyar csoportok és táncosok mellett 13 országból, összesen 23 művészeti együttes vonult fel. A zsűri idén 15 feldíszített virágkocsit értékelt.

A virágkocsikon veszélyeztetett és már kihalt állatfajok mellett Leonardo da Vinci Mona Lisája is helyet kapott. A figurák, kompozíciók díszítéséhez, körülbelül 3 millió szál élő, illetve száraz virágot használtak fel a készítők. A zsűri első díját a sárkánykirályt legyőző, Háry Jánost ábrázoló virágkompozíció nyerte.

A Virágkarnevál csúcspontja az esti tűzijáték lesz, amelyre a szervezők mintegy 150 ezer érdeklődőt várnak. Az ünnepi program hajnalig tartó utcabállal ér véget.
Forrás: FH