Ingyentankönyv megszorításokkal

Kevesebben kapnak ingyenesen tankönyveket az idén, a költségvetésben erre a célra ugyanis a tavalyi 7,7 milliárd helyett 6,4 milliárd forintot különítettek el - írja a Népszabadság. Az egyedülálló szülők gyermekeinek pedig ezentúl nem jár automatikusan a

A szigorítás oka az, hogy hiába nevelik ketten a gyereket, egyre több pár nem házasodik össze, így pedig a szülő egyedülállónak számít. A szeptemberi tanévkezdéshez idén várhatóan 520 ezer diák kapja majd meg ingyen a tankönyveit, szemben a tavalyi 740 ezer tanulóval. Igaz ugyan, hogy iskolába csaknem százezerrel kevesebben járnak majd.
Forrás: FH