A 4-es metróval mehetünk virágért

Támogatta a 4-es metró virágpiacig tartó meghosszabbítását, az 1-es villamos Budára vezetését és az Andor utca kiszélesítését hétfői ülésén a főváros kerületi koordinációs bizottsága - tájékoztatott Újbuda önkormányzata.

A XI. kerületi önkormányzatnál tartott kihelyezett ülésen több nagy, Újbudát is érintő fejlesztés támogatását kérte a fővárosi testülettől Molnár Gyula, a kerület polgármestere.
A koordinációs bizottság támogatta azt a kérést, hogy a főváros hosszabbítsa meg az 1-es villamos vonalát, átvezetve azt a Lágymányosi hídon Budára. Ugyancsak támogatták a képviselők, hogy a főváros kezdje el a 4-es metró virágpiacig tartó meghosszabbításának előkészítését.

A bizottság által megszavazott határozati javaslatban szerepel az is, hogy épüljön ki az Andor utca és fejeződjön be az Egérút kiépítése, a főváros kezdje el a Szent Imre kórház gyógyvizét hasznosító gyógyszálló építésének előkészítését, valamint a Feneketlen tavi parkot, és az itt található Budai Parkszínpadot ingyenes vagyonátadással a XI. kerületi önkormányzat kapja meg.

A kerület bízik abban, hogy a bizottság pozitív állásfoglalása felgyorsíthatja a döntési folyamatot.
Forrás: FH