Kevesebb lakást vesznek, de még többet építenek

Csaknem 23 százalékkal kevesebb, öt és félezer lakást vettek használatba Magyarországon az év első negyedévében 2006 első három hónapjához képest. Építési engedélyből viszont 6 százalékkal több, tíz és félezret adtak ki - derül ki a Központi Statisztikai

A befejezett és átadott lakások száma a 2004-es 44 ezres csúcs óta folyamatosan zuhan, tavaly már csak 35 ezer új lakásba költöztek be tulajdonosaik. Ez az átlagosan két év építési időt figyelembe véve összhangban áll a lakástámogatások 2002-ben végrehajtott megnyirbálásával. 2003 óta az építési engedélyek száma is csökkent, ez a tendencia fordult meg az elmúlt fél évben. Ha folytatódik a trend, akkor mondható el, hogy az emberek elkezdenek bízni az életszínvonal esésének megállásában, és merik tervezni új lakás szerzését - fűzött magyarázatot az adatokhoz a KSH egy munkatársa.

Figyelemre méltó a lakóparkok építésének mérséklődése: az első negyedévben mindössze 39-et adtak át Budapesten, országos átlagban csaknem egyötödére zsugorodott a lakóparképítés.

Budapesten az átadott lakások száma az országos átlagnál is jobban esett vissza, 73 százalék alá zuhant az éves összevetésben. Pest megyében még rosszabb a helyzet, majdnem 40 százalékos a visszaesés. Óriási, 60 százalékot meghaladó az átadott lakások számának esése Vas és Nógrád megyében, de ezekben évente pár száz lakás épül, egy-egy többlakásos épület befejezésének elhúzódása félrevezető adatot eredményezhet.

A növekedési rekordot viszont Csongrád megye állította be, másfélszer annyi lakást adtak át idén tavasszal, mint egy évvel korábban. Ennek egyik oka az, hogy a főként a nagyvárosokban zajló vállalkozói lakásépítés, jellemzően társasházak felhúzása csökkent a legnagyobb mértékben, 26 százalékkal. Emiatt némileg eltolódott az arány a házilagos kivitelezés felé, amely a kistelepüléseken a leggyakoribb forma.
Forrás: Független Hírügynökség